Hallgasd.Éld meg.Nyiss a zenére.
ARANYBA FOGLALVA MINDEN.
Ganxsta Zolee Rapper, dobos, előadóművész és színész.
Születési nevén Zana Zoltán. A középiskolát az angyalföldi Kilián György Gimnáziumban (ma: Németh László Gimnázium) végezte el. 1984–1987 között a Technoimpexnél dolgozott.
1988–1989 között az Őrjítő Gyógyhullám együttes tagja volt. 1989-ben került a Block nevű együttesbe. 1989–1990 között a Dance zenekar dobosa volt, ezzel párhuzamosan a Love nevű négytagú rockformációban is játszott beugró dobosként, ennek a zenekarnak az énekese volt Szendrey Zsolt, akivel később a Sex Actionben is együtt zenéltek. Az F.O. System nevű dark rock zenekarban a legendás trió feloszlása előtt ő játszotta végig az utolsó turnét mint dobos.
A Sex Action a csökkenő lemezeladások miatt Action-re változtatta nevét, stílust váltott, ott kezdett el először rappelni. A Ganxsta Zolee és a Kartel nevű gengszter hiphop együttes frontembere (1995-től). A zenekar elhíresült szókimondó (gyakran vulgáris) szövegeiről. Emellett a Sex Action dobosa, illetve a KGB és a Jack Jack zenekar tagja is.
A 2025-ös év egyik legnagyobb hazai zenei eseménye lesz január 17-én, pénteken a Ganxsta Zolee és a Kartel 30. jubileumi koncertje a Budapest Arénában. Az arénakoncerten a zenekar teljes legénysége fellép majd, beleértve az egykori tagokat, kiegészülve két vendégelőadóval, ugyanis Ganxsta Zolee lánya, Zoé, és Big Daddy Laca fia, Boti is ott lesznek a színpadon, a bemelegítésről pedig Curtis és Essemm gondoskodik majd.